A természetnek és nekünk, embereknek is megvan a saját magunk bioritmusa. A hagyományos kínai orvoslás szerint a szerveink meghatározott időben és sorrendben működnek, illetve pihennek. 12 fő szervünk 2 órás váltásban dolgozik, ezért az energiapályákon is állandó a mozgás. Ha odafigyelünk szervezetünk órájára, vele és magunkkal is jót teszünk, mert megtartjuk az egyensúlyt.
A szervóra segít megfigyelni és megérteni a testben zajló folyamatokat. Sok betegség megelőzhető vagy gyógyítható, ha odafigyelsz a belső ritmusodra. Érdemes a napi tevékenységeket is a szervóra szerint szervezni, így hatékonyan ehetsz, sportolhatsz, pihenhetsz vagy akár fogyhatsz.
23-1 óra: az epehólyag maximumának időszaka, a szerv ilyenkor működik legerőteljesebben. Ez a magyarázata annak is, miért alszunk nyugtalanul vagy ébredünk fel éjszaka késői nehéz vacsorát követően. Az epeműködés általános zavarai is ekkor jelentkeznek legerőteljesebben, és ilyenkor legkevésbé csillapítható a fájdalom.
1-3 óra: a szervezet teljesítőképessége ebben az időben a legalacsonyabb. A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni, se zsírral, se alkohollal, se dohányzással és kávéval sem! Az agy oxigénellátása ilyenkor a legalacsonyabb. Az epebántalmakban szenvedők ilyenkor ébrednek fel. Ebben az intervallumban ne fogyassz alkoholt! Ekkor már fontos a mély alvás, ha még ébren vagy, a máj nem tud feltöltődni, mert az ébrenlét leköti az energiáit.
3-5 óra: a tüdő aktív ideje, amely felkészül az egész napi munkára. Légzési és tüdőproblémák: asztmás roham, a fulladás, a köhögés, ebben az időszakban jelentkeznek. Jellemzően ebben a két órában uralkodik el a félelem és a szorongás érzése.
5-7 óra:legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni. Lehetőleg kerüld a stresszt, a rohanást, ha teheted, folyamatosan ébredezz.
7-9 óra: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni. Reggelink legyen meleg folyadékban, szénhidrátban és fehérjében, energiában gazdag – a gyomor meridián kedveli a meleget.
9-11 óra: a lép-hasnyálmirigy meridián maximuma, mely felelős a bevitt táplálékok, különösen a cukrok feldolgozásáért. Ne igyál alkoholt, viszont fogyaszthatsz édességet, gyümölcsök, a mézet. Kerüld a fizikai megterhelést! Az idegrendszer a legnyugodtabb és legnagyobb a szellemi teljesítőképesség!
11-13 óra: a szívciklus csúcspontja, tehát szinte minden szervünk nagyüzemre van kapcsolva. Délben erősödik a gyomorsav és epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására. Kicsit leesik az agy oxigénellátása, sétálj vagy pihenj egyet.
13-15 óra: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni. A vékonybél az immunrendszer legfontosabb része, ezért a frissen készült meleg ebéd alapvetően hozzájárul az immunrendszer karbantartásához. Ha szereted, ilyenkor egyél joghurtot, kefirt, illetve jótékony bélbaktériumokat tartalmazó készítményeket, mert ezzel pluszban tehetsz immunrendszered megfelelő működéséért.
15-17 óra: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért ekkor javasolt leginkább a bőséges folyadékfogyasztás. A gyógyteákkal történő méregtelenítésnek is ez a leghatékonyabb időszaka. Szervezetünk ilyenkor újra ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes lendülettel.
17-19 óra: a vese és az életerő kapcsolata közismert. Energiájának megőrzéséért kerülni kell a túl nehéz, zsíros, sós vacsorát, s maximuma idején nem ajánlott nehéz fizikai munkát végezni vagy szexuális életet élni. Vérnyomásunk ilyenkor csökken, szívműködésünk lassul, s fontos megpihenni a napi munka közben.
19-21 óra: a szívburok ekkor éri el maximumát. A fizikai erőfeszítés és sport ilyenkor már nem javasolt, és ha ilyenkor eszel, azt már szervezeted nem dolgozza fel, hanem elraktározza. Érzékeid kifinomultabbak, menj színházba, olvass, hallgass zenét, vagy sétálj egyet.Energiapályáink lelassulnak, szervezetünk felkészült az éjszakai pihenésre.
21-23 óra: a hármas melegítő feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a test többi részébe irányítsa, s az energiákat kiegyensúlyozza. A hármas melegítő időszakában testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a legpihentetőbb alvás ideje, így nem javasolt testileg és szellemileg aktív tevékenységet végezni, és fontos, hogy ne egyél, és ne dohányozz ebben az időben. Éjjel 23 és 3 óra között ne bújj össze a pároddal, mert a máj és vese energiáját gyengítheti! Sajnos.
